BLOG

-1.nap

Végre megérkeztünk 3. Erasmus+ továbbképzésünk helyszínére Máltára. Régóta dédelgetett tervem vált valóra, hogy ezt az aprócska szigetet is megismerjem, hisz már annyi szépet hallottam róla.

Az első utunk szállásunkra a Salini Resortba vezetett, ami sajnos nem St. Julianban van, ahol a mi nyelviskolánk, hanem egy másik város Buggiba mellet észak-nyugat Máltán. Az út mindössze csak 15 perc a suliba és szerencsére transzfer járatot is biztosít az iskola így külön autóbusszal utazhatunk naponta többször a szállásunk és a két város között. Mikor megláttuk a teraszunkról elénk táruló kilátást már egyáltalán nem sajnáltuk, hogy ilyen messze kerültünk az iskolától. Azonnal átöltöztünk fürdőruhába és egy jót fürödtünk a pálmafákkal körülvett medencében.

0. nap.

Mivel vasárnap van kirándulni indultunk Gozo szigetére, ahová úgy döntöttünk önállóan, nem szervezett kirándulás keretében megyünk el. A szállásunkon is dolgoznak és tartanak nyelvtanfolyamokat nyelvtanárok, egy itt tanító, magyar származású fiatal tanár ajánlotta, hogy nyugodtan vágjunk  neki az útnak, mert  itt Máltán jó a tömegközlekedés és így sokkal olcsóbb. Igaza volt, életre szóló kalandokban volt részünk és fantasztikus tájakat láttunk, de a képek majd magukért beszélnek.


1.nap

Elérkezett az első iskolai nap! Egy eligazítással kezdődött az iskola melletti szállodában, ahol megtudtuk ki lesz a tanárunk és kik lesznek a csoporttársaink. Nagyon megörültem mikor kiderült, hogy kolléganőm Oroszi Hajnalka is . Az ETI főépületének alagsori termében kezdtük meg számítógépes tanulmányainkat egy rövid ismerkedés után. Tanárnőnk Niki Stoke Angliából érkezett ide, nagyon kedves de határozott egyéniség. Pontos instrukcióit szerencsére eddig sikerült követnem.

Az óra egy kis ismerkedés után a CLIL alapelveinek, legfontosabb kulcsszavainak és fontosságának ismétlésével kezdődött. Ismétlés, hiszen a tavalyi Brightoni kurzuson én ezeket már mind tanultam. Majd kinyitottuk laptopjainkat és a kurzus végéig minden órán ennek segítségével tanultunk új hasznos, a nyelvtanítás során is nélkülözhetetlen alkalmazásokat             ( Google Drive, Dropbox, Padlet ) és egy bizonyos Webquest-et, amelynek saját ötlet alapján történő elkészítése és prezentálása lesz a kurzus zárófeladata. Érdeklődési körünk alapján 3-4 fős csoportokba osztott minket, így nem egyedük kellett neki vágni ennek a számomra nem túl egyszerű feladatnak.


2.nap

Napunk nagy részét a tegnap megismert Webquest-el töltöttük. Témánknak A növények részeit választottuk , hiszen kis csoportomban egy cseh tanítónő, egy olasz biológia tanárnő és egy lengyel angol- természetismeret tanárnővel dolgoztam. A CLILstore, Multidict és Wordlink segítségével számos feladatot készítettünk. Még soha nem éreztem ilyen egyszerűnek és hasznosnak egyetlen számítógépes továbbképzést sem. Már biztos vagyok benne, hogy a számomra legmegfelelőbb kurzust választottam, hiszen már két nap alatt rengeteg új ötletet kaptam tanításomhoz. 

Délután kiránduláson vettünk részt az iskola szervezésében. Málta régi fővárosába, Mdina-ba látogattunk el. A kb. 15 perces buszúton idegenvezetőnk Márió sok érdekességet elárult például  azt is, hogy Máltának nő a miniszterelnöke és a híres narancstermő vidéken, Attard városában él, ahol ő is. Bár a kirándulás  este fél hétkor kezdődött, azért az esti felvételek is kitűnően szemléltetik milyen gazdag kultúrával rendelkezik Málta, az a pici sziget ahol ma csak 425 000 ember él.

3.nap

Az iskolában folytatódott az újabb alkalmazások, weboldalak megismerése. Nem vagyok egy "techie person" ( számítástechnikában járatos személy ) mégis izgatottan vártam , hogy mit tanulunk ma, hiszen az eddigieket is könnyen és bátran tudom majd használni az angol és egyéb óráimon. Tanárnőm Niki világos, pontos magyarázata után magam is meglepődtem, milyen ügyesen tudom használni a tanított programokat. 

Ma rövid napunk volt, hiszen délután nem volt tanítás, így mivel holnap csak este kirándulunk az iskolával Valettába, úgy döntöttünk hogy elbuszozunk a jelenlegi fővárosba, hogy meglássuk azokat a szépséges utcákat, amelyeket eddig csak fényképeken láthattunk. Az óváros falánál hatalmas beruházás, felújítás zajlott. Az úgynevezett "ditch" ( víz nélküli várárok ) restaurálása, parkok,  új közösségi terek kialakítása folyt. De a várfalakon belüli látvány kárpótolt mindenért! Egy igazi pezsgő belvárosba érkeztünk, tele jobbnál-jobb üzletekkel, kávézókkal, éttermekkel, utcai árusokkal. Az ezüst ékszerek készítésének nagy hagyománya van a szigeten így természetesen ilyen üzletebe is betértünk. Maga az ékszer kidolgozója, személyesen árulta a fülbevalókat, nyakláncokat és egyéb ezüstből készült csodákat. Málta jelképe a kereszt, ezért mi mást választhattam volna, mint egy ilyen alakú medált. 

4.nap

A délelőtt a szokott rendben, új ismeretek megszerzésével zajlott : Graphic Organisers, Wordart, Mindmap, Avatars, Puzzlers. Mindegyik egyszerűen használható és hasznos kiegészítője lehet akár az angol, akár a civilizáció, akár a természetismeret óráknak. Már a négy nap alatt annyi újat tanultam ezen a kurzuson, mint még soha. Mivel én nem vagyok "digital natives" (digitális bennszülött) talán sikerült egy kicsit fölzárkóznom tanítványaimhoz, akik nap mint nap használják és  jól ismerik a számítógépes programok világát. Még az is lehet, hogy újat is tudok mutatni nekik, amivel még élvezetesebb lehet az angol nyelvtanulás!

Ma volt a nagy kirándulás a fővárosba, Valettába. Mivel tegnap már kicsit felderítettük így örömmel hallgattuk Márió idegenvezetését. A program része volt egy 45 perces  történelmi film megtekintése is, amelynek  már a helyszíne magával ragadott. A történelmi falak között volt ugyanis Málta első és talán korának egyetlen, leghatalmasabb kórháza.  Természetesen ma már nem működik, falai között kulturális programokat tartanak, illetve egy színházterem is kialakításra került. Itt láthattuk a gyönyörűen fotografált, Málta teljes történelmét bemutató filmet. Aztán megcsodálhattuk a nagy kikötő éjszakai fényeit , barangolhattunk Valetta igen csak meredek, lejtős utcáin. Feledhetetlen élmény volt!

5.nap 

Elérkezett a búcsú ideje, az utolsó nap az iskolában. A kurzust két szlovák kolléganőmmel együtt fejeztem be, a többiek még egy hétig maradnak és a CLIL elméletével gazdagítják tudásukat.

Ma volt a prezentáció is ! Csoporttársammal, az olasz Minával mutattuk be az elkészült Webquest-et. Jól sikerült, minden alkalmazás, feladat működött, így a tanárnő megdícsérte a kis teamünket.

Mivel nem csak én , hanem a többiek is elbúcsúztak Niki Stoke tanárnőtől, egy csoportképet is készítettük.( A tanárnő pontosan mellettem áll, a jobb oldalamon). Köszönöm neki, hogy nem csak megismertetett a különböző programokkal, hanem meg is szerettette velem a technológiát!

Délután utolsó  iskola által szervezett kiránduláson vettünk részt. Nagyon vártam egész héten hiszen egy  földközi tengeri hajókázás is része volt. A nyolc fős motorcsónakokból közelről szemügyre vehettük a part menti,  tenger által kialakított barlangokat, mint például a  "Blue Grotto"-t. Hihetetlenül kék és tiszta  volt a víz, már csak azt sajnáltam, hogy fürdeni nem volt idő.

Második állomásunk a híres máltai halászfalu Marsaxlokk volt. Piros, sárga, kék, zöld festett halászhajóiról méltán híres a hely, viszont amit a képeslapok nem mutatatnak elég lelombozó látványt nyújtott. A közeli partok mentén ágaskodott egy erőmű. Hihetetlen , hogy ide építették, elcsúfítva a panorámát!

6. nap

Hazautazásunkról is gondoskodott iskolánk, az eti (executive training institute), így kisbetűvel írva. Külön kis furgont küldtek értünk, ami egyenesen a reptérre szállított.  Az én emlékemben viszont csupa nagy betűvel írva él majd! Köszönjük ETI- MALTA !!! Köszönjük ERASMUS+ !!!




© 2017 Worlds Collide. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el